„Egy probléma nem feltétlenül megoldhatatlan attól, hogy eddig nem oldották meg.”

Tömösvári Szilvia

TÖMÖSVÁRI SZILVIA, ügyvezető
PRÓNAY-KASTÉLY, Alsópetény

Hogyan és mikor lettél „kastélyos”?

Azt hiszem mindig is „kastélyos” voltam. Kislány koromban, a nagymamám nővére, Margit néni sokszor magával vitt, amikor idős néniknek vitte az ebédet. Már akkor elvarázsoltak és megérintettek a régi bútorok, régi tárgyak, gyűjtöttem az apró porcelánokat, régi képeslapokat. Szüleim építészek, így ebből is adódott, hogy ha kastély vagy vár mellett vitt az utunk, mindig betértünk. Nem antik bútorok között éltünk, de anyukám azért egy-egy szép régi darabot becsempészett a házba. Aztán igaz, informatikai cégnél dolgoztam, de miután a cég értékmentő szándékkal megvásárolta a Prónay-kastélyt, valahogy az én projektem lett és maradt…

Kit tartasz példaképednek?

Nem tudok konkrét személyt megnevezni, nagyon sok ember élete inspirációként hat rám. Csodálom, ha valaki olyat tud alkotni, amivel nyomot hagy hátra. Éppen ezért olvasok szívesen önéletrajzi írásokat.

A kastélyotokban mit tartasz a legkülönlegesebb dolognak?

Talán a régi és az új épületek találkozását. A kastélyegyüttes épületeit eredeti funkciójuknak megfelelően újítottuk fel, így közösségi tereknek és lakosztályoknak adnak helyet. A szállodai szobák, a fürdőház, a SPA és a rendezvényterem az új épületekben kerültek kialakításra. Úgy gondoljuk, hogy a régi és az új harmóniájának megteremtésével egy különleges építészeti egység jött létre, ami a vendégeink számára egyszerre biztosítja a 19. század hangulatát és a 21. század kényelmét.

Melyik díjatokra vagy elismerésre vagytok a legbüszkébbek?

Kettőt is említenék. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a kastély felújítása után az épített örökség megőrzéséért Podmaniczky-díjat kaptunk. Másik büszkeségünk pedig a „Host of the Year” cím, amit 2018-ban a Heritage Hotels of Europe nemzetközi versenyén nyertünk el.

Tudsz-e régi legendát, vagy izgalmas történetet a kastélyról?

Nagyon sok történet csak most rajzolódik ki előttünk, mert kihasználva az elmúlt csendesebb időszakot sokat kutattam az online elérhető múlt század eleji újságok hasábjai között. Innen tudom azt is, hogy Prónay Mihály (ő és felesége gróf Batthyány Felíca voltak a háború előtti időszak utolsó tulajdonosai) nem ápolt éppen baráti viszonyt a szomszéd falu, Keszeg birtokosával, Huszár Elemérrel. Hosszú lenne részletezni a viszály okát, de Huszár Elemér több ízben is indított pert Prónay Mihály ellen és a per mellett Huszár még párbajra is kihívta kastélyunk urát. Igaz, a párbaj már akkoriban sem volt engedélyezett, mégis megrendezték. Prónay Mihály már súlyos beteg volt, így testvére vett részt a párbajon. Az újságok persze szenzációként hozták le a hírt és a két résztvevő néhány napos börtönbüntetéssel megúszta.

Mit üzennél a fiataloknak, miért érdemes kastélyban pihenni?

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” (Széchenyi István)

Kedvenc idézeted?

„Egy probléma nem feltétlenül megoldhatatlan attól, hogy eddig nem oldották meg.” (Agatha Christie)

Következő álom projekt?

Ezt nem árulom el, de ígérem posztolni fogom :).

Mivel töltődsz fel?

Bútort festek, kertészkedem, felújítok….., de a lényeg mindig az, hogy alkotás legyen.

Miért tartod fontosnak a MKSZ tagságot?

Számunkra nagyon sok előnye van a tagságnak, hiszen egy plusz felület, ahol a kastélyunk megjelenhet, nem beszélve arról, hogy csak így van lehetőségünk magyar kastélyként a Heritage Hotels of Europe szervezethez tartoznunk. A HHE tagság, a közös megjelenés, az együttes fellépés erősít minket mind a belföldi, mind a nemzetközi piacon. Ezenkívül nekünk óriási segítségünkre vannak a Szövetség támogató partnerei, akik beszállítóként minőségi termékeikkel és igen magas szintű szolgáltatásaikkal projektjeinkben folyamatosan részt vesznek. Nem utolsó sorban pedig sok új barátság is szövődött a Szövetségben eltöltött 10 évünk alatt :).

Share This