Bánkuty Orsolya

Bánkuty Orsolya

BÁNKUTY ORSOLYA, ügyvezető igazgató
SZIDÓNIA KASTÉLYSZÁLLODA

Hogyan és mikor lettél „kastélyos”?

Nem hivatalosan 2014-ben, amikor a Sanlas csoporthoz csatlakozott a Szidónia Kastélyszálloda. A cégnek ez volt az első és egyetlen magyar projektje, ezért szinte azonnal személyes kötődést és egyfajta ösztönös törődést éreztem a kastély iránt. Egy évvel később alkalmam nyílt közelebbről is bekapcsolódni a szálloda életébe, majd 2016-ban felkértek az ügyvezetői pozíció betöltésére. Rögtön beigazolódott, hogy szállodásnak lenni jó, kastélyosnak lenni még jobb.

Kit tartasz példaképednek?

Egyetlen személyt nem tudnék megnevezni. Abban a szerencsés  helyzetben vagyok, hogy a családomban és a közvetlen környezetemben is sok olyan ember vesz körül, akik nap, mint nap inspirálnak.

A kastélyotokban mit tartasz a legkülönlegesebb dolognak?

A megérkezést és azt az érzést, ami ehhez társul. Röjtökmuzsaj egy pici falu, amelynek egy kis utcájában található a kastély. A park több száz éves fái messziről gondosan eltakarják az épületet, amelyet teljes pompájában először csak a kapuhoz érve pillant meg az ember. Leírhatatlan, ami itt történik. A legjobb az egészben pedig az, hogy ez az érzés velünk is marad.

Melyik díjatokra vagy elismerésre vagytok a legbüszkébbek?

Az én szívemhez a vendégértékeléseken alapuló eredményeink különösen közel állnak. A vendégtől kapott visszajelzés mindig kegyetlenül őszinte és naprakész. Ha ez pozitív, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk.

Tudsz-e régi legendát, vagy izgalmas történetet a kastélyról?

A régi történeteknek én inkább lelkes hallgatója vagyok, mint mesélője. Ámulva hallgatom azokat a vendégeket vagy éppen kollégákat, akik gyermekkori emlékeiket mesélik azokból az időkből, amikor a kastély gyermeküdülőként üzemelt. Legutóbb azt tudtam meg, hogy a kastélyparkban négy lakópavilon volt elhelyezve, amelyekben szobák és közösségi terek voltak kialakítva. A legnagyobb közülük, több mint 60 férőhelyes volt és a kastélyépülettel együtt mintegy 300 gyermeknek adtak nyaranta otthont és olyan élményeket, amik miatt ma is többen visszatérnek hozzánk.

 

Mit üzennél a fiataloknak, miért érdemes kastélyban pihenni?

A jövő generációinak most, a jelenben kell megteremtenünk azt a lehetőséget, hogy ők is megismerhesség a kastélyok, történelmi épületek különleges világát.

Kedvenc idézeted?

Szinte minden nap más, jelenleg egy Edmund Burke idézet: „A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”

Következő álom projekt?

Ha eljön az ideje, szívesen megosztom majd veletek.

Mivel töltődsz fel?

A Balaton déli partján nőttem fel, így számomra nincs annál feltöltőbb dolog, mint a tóparton ülni, nézni vizet és gyönyörködni a tájban. Ha erre nincs lehetőség, akkor a szabadban, lehetőleg sok mozgással töltődöm.

Miért tartod fontosnak a MKSZ tagságot?

A Szövetség méreténél fogva képes szoros összefogást teremteni, ahol a tagok nemcsak azonos értékeket képviselnek, hanem céljaik is megegyeznek. Ez a családiasnak is nevezhető légkör teszi lehetővé a tagok közti őszinte kommunikációt, amelynek keretein belül tanulunk egymástól, támogatjuk egymást és együtt osztozunk az elért sikereken.

Share This